Sport hírek
Kirgiz Akzsol Mahmudov ellen lépett a pályára
4 gólt röpítettünk az angolok kapujába
A 108 szoros válogatott labdarúgó továbbra is a Loki csapatát erősíti.
A magyarok jövő csütörtökön az Eb-döntős angolokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később az albánok vendégeként lépnek pályára, majd szeptember 8-án andorával játszanak.
A 20 éves focista eddig összesen 107 percet játszott az előző szezonban bajnoki és kupaezüstérmes lipcsei csapatban, és már három gólnál tart.
Öt góllal győzte le a spanyolokat a portugáliai Európa-bajnokság döntőjében
Budapesten három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek
Sajnos bejött a papírforma.
Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a csütörtöki elődöntőben a spanyolokkal találkozik.
A július 23-án kezdődő nyári olimpia szervezői március 20-án jelentették be, hogy a pandémia veszélyei miatt külföldi nézők nélkül rendezik meg a játékokat, június 21-én pedig azt közölték, hogy 10 ezer főre korlátozták a japán szurkolók jelenlétét az egyes versenyhelyszíneken
Többféle forgatókönyvvel számolnak a tavaly nyárról egy évvel elhalasztott torna megrendezését illetően, de olyan nincs közöttük, ami szerint akár egyetlen mérkőzést is zárt kapuk mögött, üres stadionban játszanának le a csapatok
Az együttes vezetőedzője ma a Barcelonában tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, ahogyan legutóbb a Dinamo Kijev ellen, úgy most is pihenteti a 33 éves szupersztárt.
A Kecskemét csapatát fogadják a debreceniek.
A négyszeres világbajnok Vettel 2015-ben érkezett a Ferrarihoz, amellyel kétszer is a második lett az egyéni pontversenyben, tavaly viszont csak a csalódást kelőt ötödik helyen zárt.
A jövő pénteken és szombaton sorra kerülő debreceni párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi Davis Kupa döntőben.
A magyar csapatban ott lesz Senánszky mellett az ugyancsak világ- és Európa-bajnok, 43 éves Kanyó Dénes és a 2017 óta magyar színekben versenyző felvidéki, világ- és Európa-bajnok Bukor Ádám is.
A klub szakmai okokra hivatkozva lemondott a játékosról, aki az al-Ittihad című lapnak nyilatkozva azt mondta: teljesen váratlanul érte, azért sokkolta őt a klub döntése, és nem ismeri azokat az okokat, melyek miatt megváltak tőle.
Áprilisban a Forma-1-es pályán Micheliszt, a WTCR másik magyar pilótáját, Tassi Attilát, valamint a kamionosok között kétszeres Eb-győztes Kiss Norbertet is láthatja majd a nagyközönség.
Nagyon örülök, hogy sikerült őt leigazolnunk, elfogultság nélkül mondhatom, hogy az elmúlt évek egyik legjobb külföldije csatlakozik most a keretünkhöz – mondta Becsky István szakosztályvezető.
Miután Roger Federer öt szettes gigászi csatában legyőzte az ausztrál Millmant.
A sajtótájékoztatón elmondta, most már időnként kezdi felfogni, hogy ő a győztes.
Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, a 2017-es budapesti vb-n 100 m pillangón ezüstérmes volt, tavaly pedig győzött 200 m pillangón az Európa-bajnokságon.
Ma este kilenckor a holland Ajax játszik az angol Tottenham csapatával.
A kétszeres Világjátékok-győztes Senánszkynak ez volt a 11. felnőtt világbajnoki címe.Varga Krisztina is dobogóra állhatott tegnap, miután ezüstérmet szerzett a 400 méteres uszonyos gyors kategóriában.
Ronaldo a spanyolok elleni első mérkőzésen háromszor is eredményes volt, akkor érte be az addigi csúcstartó, 84 gólos Puskást.
A megszerezhető 15 pontból mindössze kettő szerzett meg a Loki, így lassan már a kiesés réme is kezd fenyegetni.
Magyarország történetében ez az első, hogy a téli olimpiáról aranyéremmel térhetnek haza a versenyzők.







Hirdetések:



A reggel gondolata:
Nem mindenki Ady Endre. Nem szeretné magát mindenki megmutatni, de mutatni igen. Ezt nem rosszallóan mondom, hiszen nem mutogatni akarja magát. Miért hogy mégsem kedveljük, ha erős látószerszámokkal ...



Sugárzott adás: 104,6 MHz
Kábelen: 105,5 MHz
Tel./FAX: (52)450-900
Stúdió telefonszáma: (52)500-540
(zenei kívánságok)

Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu
Zenei kérdések: zene@bestfm.hu
Cím: Debrecen, Darabos u. 35.



Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu