Október. Kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházas félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő, és oly független szándékainktól. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ.